Nekünk lehet, nektek nem

Kovács Tibor a Válaszonline felületén hosszasan taglalja a balliberális elit, a jobb konzervatív elit jellemzőit, a trumpizmus működését, az illibeláris demokrácia létrejöttét. A szemléletes szöveg a Brexit, az LMBTQ, az esélyegyenlőség és a rasszizmus példáján keresztül mutatja be a két oldalt és ami számunkra ma érdekes, ebből levezetve, a jelenleg regnáló politikai elit viselkedéséről, természetéről és kiváltságának okairól is beszámol.

Kovács szerint politikájuk kiszolgálja az egyszerű válaszokat kereső rétegeket. Ez az elit létrehozta a fából vaskarikát ugyanis elitellenességet vall, miközben ő maga egy zárt elitbe igyekszik. „Nem hisz a klasszikus liberális elvekben, az érdemalapú társadalomban, az önszerveződésben és versenyben, abban, hogy az embereknek joguk van szabadon keresni a boldogságot, hogy joguk van életformát választani”. Az ő zárt elit csoportjukra egészen más szabályok vonatkoznak, mint a köznépre. A rendben és a büntetésben hisz, de mindez csak az átlagemberre vonatkoztatva, ők e fölött állnak, korlátozásmentes életet élhetnek. Szerintük „az átlagember nem elég okos, hogy meghatározza, milyen legyen egy közösség élete, ezért egy nagyformátumú vezetőnek kell irányítania és ideológiai korlátok közé szorítania”. Számukra a társadalom homogenitása nagyon fontos érték, ezt központosított neveléssel, családpolitikával, és társadalomszervezéssel lehet elérni. „Mindent korlátozni kell, ami az életformák szabadságát hirdeti: a szabad oktatást, a szabad művészetet, a szabad sajtót és az önszerveződést”.

A szerző a középkori elithez hasonlítja a jelenlegi politikai elitet és azt állítja, működése azon az elven történik, hogy nekik mindent lehet, amit az átlagembernek nem. Ezzel magyarázza, hogy „a rendszerben megfér a homoszexualitás, és a drogok alkotmányos diszkriminációja Szájer drogos orgiájával”.De ide tartozik Szijjártó jachtos esete is. „A Szíjj Lászlóval történő hajókázása a politikus szerint nem törvénybe ütköző. Ami … magánéletemet illeti … nem lesz köze a döntéseimhez. Ebben megnyugodhatnak. Döntéseit tehát nem kell a hatóságnak ellenőriznie, azt személyes erényei garantálják. Megnyugodhatunk: akármilyen gesztust tesz Szíjj úr, ő mindig a nemzet érdekét nézi csak”- fejti ki a cikk írója. De találhatunk példákat a járvánnyal kapcsolatban is. „Hónapokig beszéltek a maszkhasználat ellen, majd hirtelen fordulattal százakat büntetnek meg naponta azért, hogy nem megfelelően viselik, eközben az egészségügyért felelős miniszter vagy más, az ellenelithez tartozó személyek rendre maszk nélkül jelennek meg a fotókon”.

Mi olvasók valószínűleg találhatunk példákat saját környezetünkben, településünkön is. Akár a közelmúltban nagy érdeklődést kiváltó szolnoki hóágyúzás is lehet elgondolkodtató a cikk mondanivalója szempontjából. Ez az intézkedés kapott hideget-meleget, minden tekintetben. A kisgyerekesek és azok, akik nem akartak a Mátráig utazni egy kis hóért, nyilván örültek. És tényleg, ez egy nem rossz hangulatjavító intézkedés. De azok, akik a környéken laknak, már nem osztoztak ebben az örömben, mert az éjszaka működő hóágyú zaja miatt nem tudtak aludni. De azok a hangok is megjelentek, akik úgy gondolták, nem feltétlenül erre van szüksége a városnak, inkább a problémákat kellene megoldani a hóágyúzásra szánt pénzből. Ha belegondolunk, ez is tükrözi, a nekünk lehet, nektek nem szituációt. De másik példaként említhető lehet az egykori szolnoki rádió épületének lebontása is. Erre is jöttek a nosztalgikus megszólalások, akik a régi szép időkre emlékezve nem bontanák le, ugyanakkor a racionális érvelések és a tiltakozás jeléül beharangozott aláírásgyűjtés. Igaz, itt egy vállalkozó fog rombolni és építeni, de tudjuk, hogy a politikai elittel együtt van egy markáns gazdasági elit is, úgyhogy erre is ráillik a cikk mondanivalója.