Nagy számban pusztulnak el baglyok a 4-es fő út mellett

A Természetvédelmi Őrszolgálat évek óta rögzíti az elütési adatokat a megyében.  Eszerint a ragadozómadárfajok mellett igen nagy számban pusztulnak el baglyok legfőképpen a 4-es számú főút mellett. Az erről szóló aggasztó írás a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján olvasható.

„2021. március elején, egyetlen nap alatt a 4-es számú főút 113-178 km szelvényei között, 65 km-es szakaszon összesen 113 elütött bagoly tetemét vagy maradványait azonosította a Természetvédelmi Őrszolgálat” – írja Monoki Ákos,  Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága Közép-Tisza-Jászsági Természetvédelmi Tájegység vezetője a honlapon.  Ezek a madarak kizárólag 2020. december-2021. március között, bő három hónap alatt, a közúti forgalom által elgázolt vagy elütött példányok voltak. A fülesbaglyok, kuvikok és gyöngybaglyok mellett 6 példány egerészölyv és 1 példány karvaly teteme is előkerült. A legtöbb elütött baglyot Kisújszállás és Karcag között találták.

A baglyok több ok miatt tartózkodnak a közutak közelében:

A közutak rézsűje vízmentes élőhelyet biztosít a kistestű rágcsálóknak, a bagoly táplálékállatainak. Ezeket a rágcsálókat az utakra vonzzák, a gabonafélék közúti szállítása során, az úttestre került gabonaszemek. Az utak mentén található fák, bokrosok ideális helyet biztosítanak a baglyoknak, ahonnan hamar tudják észlelni az útfelszínen megjelenő rágcsálókat. Az autósok is elképesztő mennyiségű hulladékot, ételmaradékot szórnak szét az utak mentén, ami odavonzza ezeket a kisállatokat.  

A kuvik és a gyöngybagoly védett állatok, értékük 100 000 Ft példányonként, a macskabagoly és a fülesbagoly is védett állat, értékük 50 000 Ft. A tájegységvezető az Átlátszónak elmondta, hogy meg kellene oldani a zártrendszerű gabonaszállítást, ügyelni kellene a szemetelés csökkentésére és a veszélyeztetett útszakaszokon a sebességkorlátozás is sokat segítene. Ehhez hozzátette, hogy senki nem üt el szándékosan állatokat, de ugyanakkor a közlekedés kockázatot jelent, az úthálózat pedig feldarabolja az egységes élőhelyeket. Hangsúlyozta, hogy az utak mellett rengeteg kisemlős, énekesmadár, kétéltű és hüllő is elpusztul.