Mit szól ehhez az EU?

Még várat magára az a döntés, hogy mi lesz a Fidesszel és hogyan ítélik meg a magyar jogállamiság romlását az EU-ban

Az Európai Néppárt 13 tagja kezdeményezte a Fidesz kizárását, mivel megítélésük szerint a párt cselekedetei összeegyeztetetlenek a liberális demokrácia és a jogállamiság eszményével, mely a néppárt értékei között szerepel.  

A néppárt Európa legnagyobb, jobboldali, konzervatív pártcsaládja, mely a legtöbb kormányfőt és a bizottság elnökét is adja, újra foglalkozik az üggyel.

Miért éppen most, a koronavírus keltette válság közepén merült fel a magyar kérdés? Mert a magyar parlament Európában példátlan felhatalmazási törvényt fogadott el, amely egyedülállóan nem tartalmaz időkorlátot, és amely alkalmas a sajtószabadság korlátozásához. A „rémhírterjesztés” vádjának lebegtetésével újságírói öncenzúrát és korlátozást valósít meg.

Miért fontos ez Szolnokon ma? A jogállamiság leépülésének nemzetközi visszhangja jelzi a probléma fontosságát, de az intézkedések legfájóbban a helyi lakosságot, az önkormányzatokat érinti. Az ország vezetése inkább az autoriter, mint polgári irányba mozdult: a politikai pártok anyagi támogatásának megnyirbálása, az ellenzék mozgásterének szűküléséhez vezet, miközben más látványos, költséges beruházások anyagi keretei érintetlenül maradnak. Ahol a parkolás ingyenes, ott ez szintén anyagi érvágás az önkormányzatoknak, populista, emellett emeli az autóforgalmat, ami a légszennyezettség, és így a koronavírus betegek szempontjából is káros.

(Brüsszeli munkatársunktól)

Megosztás
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter