Két kisújszállási is van a vakcina fejlesztésben

Karikó Katalin mellett a BioNTechnél még van egy kutató, akinek szintén jár az elismerés a vakcina fejlesztésben, és nem mellesleg ő is kisújszállási. Karikó Katalin egyébként díszpolgári címet is kapott a munkájáért.

A covid-19 elleni vakcina kifejlesztésében mi magyarok is kivettük a részünket. Karikó Katalin biokémikus szabadalma alapján történt az mRNS alapú vakcinák fejlesztése, aki a mainzi BioNTech cég alelnöke. Orbán Viktor szerint ez kis túlzással egy magyar vakcina, amelyben amerikai pénz és magyar ész van. A kisújszállási kutatónő ezzel egyetértett, és hozzátette, hogy az elismerés nem csak neki jár. „Pardi Norbert volt az, aki először publikálta, hogy a módosított mRNS jó vakcina”- mondta. Pardi szintén kisújszállási.

Karikó Katalin a fejlesztés sikerével kapcsolatban még elmondta, hogy „azt reméltem, hogy az, hogy magyar vagyok, egy kicsit összefogja az otthoni ellenlábasokat, és együtt örülnek, hogy országunkat jó fényben emlegetik, de hát én már ilyen naiv vagyok.”

De Szeged városa örült, ott ugyanis díszpolgári címet adományoztak a biokémikusnak. Botka László a város polgármestere két hete egy Facebook bejegyzésben büszkén tudatta, hogy Karikó Katalin elfogadta a címet és személyesen veszi át az elismerést. A kutatónő az egyetem elvégzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdte pályafutását.

(Hírhugó, 444.hu)