Idős, ártéri ligeterdőt irtottak ki a Tisza mentén

A WWF Magyarország közleménye szerint, tarvágással irtottak ki egy ártéri ligeterdőt Tiszaug közelében.  Az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak nem volt engedélye az erdő kitermelésére, a hatóság mást mond.

A WWF szerint az ártéri ligeterdők a leginkább veszélyben lévő élőhelyek közé tartoznak. Ez a tarvágás arra hívja fel a figyelmet, hogy az árvízi kockázatkezelés jelenlegi gyakorlata természetkárosító módszereket is tartalmaz. Az ártéri ligeterdők jelentős része a hullámterekre, a folyók menti töltések közé szorultak. A hullámterek többsége védelem alatt álló természeti terület. Növényzete viszont árvíz levonulását akadályozó tényezőként jelenik meg a vízügyi ágazat számára. Így látszólag elkerülhetetlen, hogy az árvízi védekezés konfliktusba kerüljön a természetvédelemmel vagy a vízmegtartással.

A fák kivágásával járó árvízkockázat csökkentése sok esetben nem az emberi élet vagy a települések megóvását, hanem a gyenge minőségű termőföldek megóvását szolgálja. Szerintük az árvíz levezetése az ártéren kívül is megoldható lenne. „A tiszaugi erdő egy fenntarthatatlan árvízkezelési gyakorlat áldozata”- jelentette ki a szervezet.

A közel 100 éves nyárfák kivágása a „VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán” elnevezésű hullámtérrendezési koncepció részeként zajlott, amiről a szervezet azt írja: a terv szerint  a folyók hullámterét az esetleges árvizek levezetését elősegítő lefolyási sávok szerint kell kialakítani. A terület rendezését azonban nemcsak a nyárfák sínylették meg, hanem az ott élő állatvilág is, hiszen mások mellett a védett feketególyák élőhelye is volt az erdő.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményben cáfolta a WWF állításait, miszerint szabálytalanul zajlott volna le a 90 éves fák kitermelése, és hogy az érintett területen az árvíz levezetése az ártéren kívül is megoldható lenne. Azt mondják, két éves utánajárás előzte, hogy engedélyt kapjanak, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal közösen. Volt helyszínbejárás és gondoskodtak arról is, hogy az erdőrészlet megújuljon, tesznek azért, hogy a beruházás végére már felújított erdőállomány legyen a területen. A vízügyi szervezet azt mondja, hogy nem lehet az árvíz levezetését az ártéren kívül is megoldani anélkül, hogy mérlegelnék, milyen következményekkel jár a művelt területek csökkenése, és az árvizek miatt milyen veszélynek van kitéve a lakosság, valamint a védett vagyoni érték. Úgy gondolják a WWF Magyarország véleménye nem más, mint megalapozatlan vádaskodás és a megfelelő szakértelem hiányában tett nyilatkozat.

A WWF ezt visszautasította és kitartanak amellett, hogy nem volt engedély a vágásra, amit a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal WWF-nek küldött levelére alapoznak, azzal kiegészítve, hogy a kormányhivatal csak augusztus 1-től október 15-ig terjedő időszakban adott engedélyt a favágásra azzal a feltétellel, hogy “idős, őshonos faegyedeket kímélni kell, a szomszédos területrészek fakitermelési és tereprendezési munkái során a fák törzse, koronája és gyökérzete nem sérülhet”.

(Forrás: 444.hu, index.hu)

Megosztás
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter