Ellenzéki összefogás bonyodalmakkal

Márki-Zayék miatt borulhat az ellenzéki összefogás Szolnokon. Ezzel a címmel közölt cikket a 24.hu, melyből kiderül, hogy a szolnoki ellenzéki összefogás még korántsem lejátszott meccs.

Tegnap még úgy tudtuk, hogy a helyi MSZP, DK, Jobbik és LMP együttműködnek a 2019-es őszi önkormányzati választásokon. A 24.hu cikkéből kiderült, hogy a szolnoki polgármesteri posztra Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmában politizáló Lukácsi Katalin is bejelentkezett.

A négy helyi párt abban állapodott meg, hogy az MSZP-s Radócz Zoltán lesz a közös polgármesterjelöltjük. Idén márciusban azonban Lukácsi Katalin neve is felmerült, melyet a Jobbik országos elnöksége és a Momentum támogatott. A Szolnoki Többség ülésén ebből nagy botrány lett és már nem is látják itt szívesen a politikusnőt. Közben bejegyeztek egy Szolnoki Többség Egyesületet, melynek Lukácsi Katalin az elnöke, céljuk, az októberi választásokon való részvétel képviselőjelöltekkel és polgármesterjelölttel.

A Jobbik helyi szervezete szembement az országos elnökséggel, akik Lukácsit látnák szívesen a polgármesteri poszton. A helyi Jobbik vezetője Galló György azt mondta, hogy ők csak egy szolnoki születésű és Szolnokon élő jelöltet tudnának támogatni. A Fidesz Szolnokon már nem annyira népszerű. Az EP választásokon 43,5%-ot értek el és a megyeszékhelyek közül itt volt az ötödik leggyengébb, csupán 39%-ot értek el Orbán Viktorék. Éppen ezért Szolnokon helye van az ellenzéki összefogásnak, de ehhez a Jobbik is kell, hogy le tudják váltani a Fideszt ősszel. Feltételezések szerint a Jobbik országos elnöksége azért támogatta végül Lukácsit, mert először úgy gondolták, hogy ők indítanak majd polgármesterjelöltet Szolnokon, mivel a párt támogatottsága erős ezen a vidéken. A többi ellenzéki párt viszont nem állt be Csikós Attila mögé. Az országos elnökség így Lukácsi Katalint preferálja az MSZP-s jelölttel szemben, Csikós pedig beállt Lukácsi Szolnoki Többség Egyesületébe.

Lukácsi Katalin azt állítja, hogy ha meg lesz a megállapodás a közös polgármesterjelöltről azt sajtótájékoztatón fogja bejelenteni a Szolnoki Többség. A Szolnoki Többség politikusai szerint nincs tárgyalás Lukácsi Katalinnal, mivel már megszületett a megállapodás, most már csak a Momentumot kell ehhez megnyerni. A politikusnő kitart a polgármesterjelöltség mellett, mindazok ellenére, hogy saját mozgalmán és a Momentumon kívül helyben nincs támogatója.

(Forrás: 24.hu)

Megosztás
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter