Amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet

Márai Sándor kemény bírálata ez, melyet 1945-ös naplójában tett közzé. Nemrég egy Facebook bejegyzésben került újra elő, nem véletlenül, hiszen apropóját az adja, hogy döbbenetesen ráillik a mai gondolkodásra és társadalmi állapotra is. Tanulunk valaha belőle?

A közelmúltban az Én az Európai Unió állampolgára akarok maradni nevű Facebook csoportban volt olvasható a Márai naplójából vett írás, de a Google keresőbe beírva itt is hozzá lehet férni. Az 1945-ben született gondolatsor az oroszok helyzetéről, a nyilasok bűneiről, az ország vezetőinek felelősségéről, a társadalom hozzáállásáról szóló kritika, nem elfeledve a zsidóüldöztetést.

„Az oroszok olyanok, amilyenek (.. )mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk” – írta Márai.  „De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára!” – folytatta a gondolatmenetet. A nácibarát középosztály pedig előszeretettel hárította a felelősséget a nyilasokra mindazokért, ami történt. De Márai szerint nem ők a főbűnösök, ők a következményei a társadalom műveltség, erkölcs és tehetség hiányában elkövetett tetteinek.  A nyilasok mellett legalább annyira bűnös „az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót.”

Márai kemény bírálatot fogalmazott meg azokkal szemben is, akik, és amik legfőbb akadályai annak, hogy Magyarország újra megbecsült nemzet legyen:

 „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül. Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

A bíráló szöveget olvasva ne lepődjünk meg azon, hogy az írás nem igazán volt jobboldali. Márairól sokáig lehetett azt gondolni, hogy magyar jobboldal egyik kitüntetett szerzője. „De ebben a baloldal szinte semmit sem tett a politikus, a nemzetféltő Márai visszavételéért, semmit azért, hogy ismét értelme legyen a parvenü barbárok által beszennyezett polgár szónak”-írta a Magyar Narancs 2007-ben. Ehelyett az történt, hogy nyilván a teljes életművet nem ismerve Márait besorolták a „keresztény-közép” jobboldalra, pontosan oda, amelytől az író egész életében iszonyodott. A lap rámutatott, hogy az addig kiadatlan kéziratból egyértelműen kiderült, hogy az író, a “keresztény” magyaroktól elborzadva már 1944-ben elhatározta, hogy az “első vonattal” elhagyja az országot.